Nyári kajaktúránk alkalmával láttuk Erdélyben az utolsó három, még működő vízimalmot. Ezek a malmok mind rendszerüket, mind pedig kivitelüket illetően műszaki és építészeti szempontból olyan érdekes építmények, amelyekről érdemes megemlékezni. Hosszú vízjáró múltunk ellenére ilyen malmot még nem sikerült látnunk.
Ezek a malmok ún. parti malmok, vagyis a víz mellett, a szilárd magas parton állnak, a kanyarok külső, mart oldalán. A kanyaroknak mindig a külső oldalán van a sodor, tehát az itt elhelyezett malom sok vizet kap.
A malom kereke az ún. merülő vízikerék a parti malom részét képező faszerkezetről lóg a vízbe. A kerék a szokásos alulcsapott, vízbe felülről érő malomkerék. A kereket — tekintettel a Szamos igen erős vízmagasság-változására emelni-süllyeszteni kell, hogy mindig megfelelőképpen érjen a vízbe. A vízmagassághoz illeszkedés a kerék teljes rendszerének emelésével-süllyesztésével érhető el.
Magasságváltoztatáskor csőrlővel emelik-süllyesztik.
A víz felöli csapágyat az egyik malomnál vízszintesen egy hosszú gerendával kimerevítették. A „hosszú” gerendánál az emelés-süllyesztés következtében bekövetkező szög- és ezzel a hosszváltozás kicsi, nem húzódik el (nagyon) a csapágy.
A magasságát változtató vízikerékhez nyilvánvalóan illeszteni kell a meghajtott tengelyt. A kerekek fából, a láncszemek pedig kovácsolással, vasból vannak. A hajtókerék magasság változásával ennek az ún. lengőláncnak a belógása változik csak.
A folyómedret a malom megfelelő vízmennyiségének és sebességének biztosítására. A gát levert cölöpök közé rakott kövekből, vesszőfonásból és dróthálóból áll. A malom oldalon a partot — a képeken bemutattaktól eltérően — kikövezik, nyilvánvalóan elmosás elleni védelemül.
A malmokat, kb. 20 km-es hosszban egymás mellett Dés alatt lehet találni. Ezek közül az egyik villanymotorral is el van látva, állagát illetően is meglehetős. Látogatásunkkor kukoricát őröltek, megmaradásában bízni lehet.
A másik kettő közül az egyik járt, a másik pedig még járóképes volt. A gátak (a Szamoson Kolozsvár felől jőve) Désen találhatók először (malom már régen nincsen) és utána rengeteg — ma már csak gát — van. Az említett három teljes és működőképes malmon kívül a pusztulás különböző fokán lévő létesítmények vannak, néhol még állnak a fagerendák, igen sok helyen meg¬vannak a más célra használt épületek. A malmok helyét mindenütt jelzi a kővel rakott part és a gát, vagy annak maradékai. Még a Szamos alsó, közvetlenül Szatmárnémeti feletti, tehát lapos, aránylag lassú folyásánál is lehetett még látni a jellemző, kővel rakott partrészt, holott itt már hajómalom lett volna a tipikus.
A bécsi kiadású, (1941-ben felülvizsgált és újra kiadott) térkép még 43 malmot jelez a Szamoson Dés és Szinérvár- alja között. Mai ésszel nehezen elképzelhető, hogy mit őrölt ez a rengeteg malom.
A malmok koráról semmit sem lehetett megállapítani, mert, ha egyáltalán lehetett valakit találni, az sem tudott semmit a malmok eredetéről, összetett mechanikai rendszere következtében „ősi" nemigen lehetett ez a malomtípus, mert a lánc, lánckerék, drótkötél, és ellensúly vasláda aránylag „modern" kor termékei.
A malmokról termékeny konzultációt folytattam dr. Pongrácz Pállal, aki a közelmúltban szintén végigjárta a Szamost (Pongrácz Pál, Régi malomépítészet, Műszaki Könyvkiadó, 1967.).
Csepregi H. Kázmér
1986
