Az a meghatározás, hogy „Balaton völgye”, a legnagyobb magyartól Széchenyi Istvántól származik. Ö írta a Balatoni gőzhajózás c. röpiratában, hogy „a természet rendezője azon jobbadán homokvölgyet mely Zala és Somogy közt nyúlik el, vízzel boritá.” Valóban, a mindkét parton 300—400 m magasságot elérő „hegyek”, valójában dombok között elnyúló nagy víz olyan, mintha egy völgyben feküdne, amelyet minden oldalról magasabb emelkedések határolnak.
E magaslatokról, no meg a völgyeikben és a tó partján felfakadó forrásokból keletkezett patakok vize némely helyen oly erős és bőséges volt, hogy feltörése után már alig 200 méterre malmot hajtott, mint pl. a pécselyi Zádorkút alatt. Vagy oly meredek volt az esése, hogy rövid távolságon 4-5 malmot is telepítettek rá. Ilyen példák tömegével találkozunk a Balaton közelében és szinte egészen a partján, mint pl. örvényesen, ahol az az előbb említett és a zádorvári várromok aljából elinduló, lejjebb már Pécsely-patak nevet viselő víz, közel a tó partjához hajtotta az utolsó malom kerekét.

Csopak, Plul-malom

Somogy megyében a tó közelében csaknem 100 vízimalom, míg északon, a Balaton-felvidéken valamivel többnek a kerekét mozgatta az ősi erő, a viz és ez tartott egészen az államosításig. 1951-ben a kis malmok szerkezetét vagy elvitték, vagy összetörték. Egy romantikus világ tanúi tűntek el ezzel, mert a malomba járás, a lisztőrletés kedves foglalkozása volt a népnek, bizonyítja ezt a számtalan nóta, amely a molnártevékenységgel foglalkozik.
A Veszprém megyei malmok közül a 71-es út mellett álló és már 1211-ben a második tihanyi összeírásban említett örvényesi vízimalom volt az államosításkor még igen jó állapotban. Molnár nevű molnára, gondosan vigyázott rá és amikor az államosítási határozat megérkezett, bejött hozzám Balatonfüredre, ahol a Veszprém Megyei Idegenforgalmi Hivatal központja volt. Könyörgött, segítsek mentesíteni legalább ezt az egy malmot, ahol megmaradhat még a régi vízimalmi élet jellegzetessége. Miután ez az épület valóban romantikus környezetben fekszik, fölötte egy kis dombon emelkedik az ősi örvényes község megvédett templomromja, féltett műemlék és a községben is még számos népi épület volt látható, igazi idegenforgalmi csemegének számított a működő malom. Sikerült is elérni az akkori malomipari vállalatnál, hogy ezt az egy malmot, bár államosítják, de meghagyják a volt tulajdonos, mint kezelője használatában. Csak annyi feltételt szabtak, hogy hozza meg a malom a kiadásait; a molnár fizetését és a kevés, működéshez szükséges anyagot, olaj, zsákok stb. Ez már az első évben sikerült.
A molnár a szobájában elkezdte egy kis helytörténeti gyűjtemény berendezését és oly sok érdekesség gyűlt össze, hogy később még a saját házába is került. Ma a malom, eredeti kétszáz éves berendezésével, gyűjteményével a 71-és úton haladók kedvelt látványossága és akkora hírverést kapott az újságírók jóvoltából, ami már meghaladta az értékét. De hát egyetlen volt az egész északi parton.
Most azonban már van vetélytársa is.
Barangolásaim közben felfigyeltem a boráról híres Csopak község mélyfekvésű Kisfaludy utcájában, a 28. számú emeletes épületre, amely korábban vízimalom volt. Állt, elkorhadt kereke már alkalmatlan volt vízhajtásra. Szerencsére a községi tanács elnöke is tudta, hogy milyen érték egy eddig megmaradt vízimalom és a tulajdonos gabonaforgalmi és malomipari vállalatot felkérte, hozzák rendbe ezt a malmot is. Mint műemléket védetté nyilvánították, így ma a Balaton mellett ez a két malom szerepel az élelmiszeriparhoz tartozó védett épületek térképén.
A csopaki malmot 1810-ben építették. Egyike volt annak a hat malomnak, amelyeknek kerekét a közelben felfakadó igen bővizű Nosztori-patak hajtotta. Az utolsó malom itt is a tó partjához közel állott, az első, északi pedig a Veszprémben vezető út első kanyarulatánál. Mindig volt vizük, most már igen kevés, mert a forrás vizét a füredi és a csopaki vízvezetékbe foglalták. A második malomból alakították ki a híressé vált Malom-csárdát, amelynek kerekét ugyancsak forgatja a patak vize.

Az említett malom építője és tulajdonosa 170 éven át a Plul család volt, utolsó tulajdonosa, aki most egyben a kezelője és idegenvezetője Plul Kálmán, aki a nyitva tartási idők alatt mindent megmutat és elmagyaráz az érdeklődőknek.
A Veszprém Megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat 1982-ben hozatta rendbe a malmot, több, mint egymillió forint költséggel. Új tetőt kapott, 4,5 m átmérőjű felülcsapott kereket csináltak az eredeti mintájára és rendbe hozták belső felszerelését, amely vizhajtással 6—8 q gabonát őröl meg naponta. Van 1 db 11-es Ganz hengerszéke — törekhengere —, azután sima hengerszéke Ganz felvonóval. Ezen kivül sziták, koptató berendezés; az egész géprendszer három szinten van elhelyezve.
Az épület nemcsak malommúzeumnak, hanem egyben helytörténeti gyűjteménynek van berendezve, sok, csak csopaki vonatkozású, de a malmokkal kapcsolatban álló régi használati tárgy, munkakönyv, céhlevél stb. látható a falakon és polcokon. Rossz időben kellemes kirándulás, az autóbusz-állomás gyalog alig 100 m-re van tőle. Gépkocsival is megközelíthető, de még nem készültek el az irányító táblák magyar és német nyelven, mert mondanom sem kell, hogy a németek, akik egy útikalauz minden sorát elolvassák és keresik is a hirdetett látnivalókat, gyakoribb vendégek, mint a hazaiak. Az udvaron malomkő asztal áll, padokkal, a kútban kitűnő forrásvíz fakad fel és a malom leírása több idegen nyelven is olvasható.
A vendégkönyvben számos dicsérő írást láttam. Egyet idézek: „Nagyon szép látnivaló ez a régi ma¬lom. Külön öröm volt számunkra, hogy a pár évvel ezelőtti omladozó épület helyén ezt a szépen rendbe hozott, szinte üzemképes malmot találtuk.” Aláírások. _
1983. augusztus 20-án nyitották meg, az első évi 3000 látogató száma tavaly már 10 000-re nőtt. Új néprajzi érdekességgel gazdagodott vele a Balatonvidék, amely előtt sokszor idéztem Rab Zsuzsa szép versét a vízimalmokról:

Zákonyi Ferenc 1986-ban megjelent írása